PBG Stúdió

 A Pannonhalmi Bencés Gimnázium filmélete nagy múltra tekint vissza. Filmezéssel foglalkozó egykori diákjaink: 

Gyöngyössy Imre (1948) filmrendező
Gábor Pál (1951) filmrendező
Jankovics Marcell (1959A) rajzfilmrendező
Kátai Balázs (1967A) operatőr
Kormos Gyula, György Péter Bruno (1991B) filmproducer
Vass Gergely (2005B) operatőr

A kezdetektől fogva megszakítás nélkül működő filmklub által vetített filmeknek két különböző időszakból származó remek listája: Szabolcs atya (1970-74), ill. Ambrus atya mozijából (2009-2015).

Az utóbbi években, a digitális filmfelvételnek és a számítógépes vágásnak köszönhetően aktív diákműhely jött létre, amelynek sok diákfilmes díj lett a gyümölcse. A 2014/15-ös tanévvel kezdődően, Kátai Balázs vezetésével operatőr szakkört indult el. Az ő vezetésével alakult meg a Pannonhalmi Bencés Gimnázium filmstúdiója, a PBG Stúdió. Ők rögzítik az iskola és az apátság fontosabb eseményeit. Részt vettek a Szent Márton-emlékév 2015-ös ünnepélyes megnyitójának, az ünnepi liturgiának a tévés közvetítésén is. A médiaismeretet Csertán Károly és Csordás Zoltán tanár urak tanítják, évről-évre rendszeres vendégünk Gelencsér Gábor filmtörténész, a Gyöngyössy Imre-filmklub mozigépésze Pintér Ambrus osb. A tavaszi művészeti kurzus filmes szekcióját Hartyándi Jenő és stábja, ill. Hartyándi Mátyás tanár úr vezeti.

Alább olvasható az elmúlt évek filmtermése:

2010-11: Hamlet (Schmal Fülöp, Varga Márton)
2011-12.: Öt perc tyúk (Hakkel Tamás, Kaposi Brúnó, Kovács Adorján, Kovács Dávid, Topa Márton), 6. BIG Diákfilmfesztivál 3. díj, I. Ökumenikus Diákfilmszemle 1. díj 
2012-13.: Flash Mob (Kovács Adorján, Kaposi Brúnó, Kovács Dávid, Hakkel Tamás)
2013-14.: Szárnyaló történelem (Surányi András, Kovács Dániel, Bori Dániel, Rácz Boldizsár), III. Ökumenikus Diákfilmszemle 3. díj
2014-15: Tekerj! – MIKIpictures (Tóth-Heyn Máté, Izer János, Csongrády Kornél, Ötvös István), IV. Ökumenikus Diákfilmszemle, 1. díj szabadon választott kategória
               Ignis – NoFace (Ignis  Horváth Ábrahám, Csizmazia Mátyás, Őri Csongor, Szlovicsák Béla), IV. Ökumenikus Diákfilmszemle: különdíj, Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége
               ***hattyuk (Tóth-Heyn Máté, Izer János), Ördögkatlan Fesztivál
               Egy nap (Varga Dániel, Cseh Barnabás)
               Street workout (Rácz Boldizsár, Varga Dániel, Vejtey Zsombor) 
2015-16.: Azok a meghatározó pillanatok – Pompadu Stúdiója (Kiss Péter Gábor, Hainzl Tobias, Csanaki Ábel, Csehi Ágoston, Kátai Bence, Komlóssy Dániel, Lendvai Mihály), XIX. Faludi Nemzetközi Amatőrfilmszemle, a zsűri különdíja (27 országból érkező 141 film közül)

A 2015-16-os Szent Márton-emlékév nagy vállalkozása a régi tornaterem díszteremmé alakítása, amely egyben az új mozinak is helyet ad.

 

Öt perc tyúk

Szárnyaló történelem

Tekerj!

Azok a meghatározó pillanatok

Egy nap

Street workout Pannonhalma 2015