2022. március 18-án 20.00 órakor a Gimnázium Dísztermében Takács László tart előadást Szent Patrik küldetése. Az írek és a középkori Európa megtérítése címmel. Az ír az első olyan nép, amely latin civilizációját nem a pogány, hanem a keresztény Rómának és az Egyháznak köszönheti. Ennek a jelentős kulturális és vallási fordulatnak a szimbolikus alakja Szent Patrik, aki kalandos ifjúkor után lett az írek apostola. Az elődásról készült beszámoló alább olvasható.
A Kr.e. I. évezred dereka óta kelta írek lakta sziget volt az ókorban az egyik olyan terület, amelynek ugyan közvetlen közelébe kerültek a római hódítók, a birodalom legiói azonban sohasem léptek a földjére. Ennek következtében, míg más kelták lakta területek (Gallia, Britannia) gyorsan romanizálódtak, az írekhez a klasszikus világ civilizációját és a latin nyelvet nem pogány hódítók, hanem keresztény kereskedők és misszionáriusok vitték el. Szent Patrik és társai tevékenysége folytán a 6. századra úgy megerősödött az írek körében a kereszténység, hogy a népvándorlás újabb és újabb hullámaival érkező népek jelentős részét ők térítették keresztény hitre és ők lettek az antik civilizáció megmentői. Ahogy Umberto Eco írja A rózsa nevé-ben: „És csak a hiberniai szerzetesek, monostoraikban csak ők írtak és olvastak, olvastak és írtak, és festették a miniatúráikat, s azután állatbőrből készült, kicsiny hajókra szálltak, idehajóztak, s úgy térítettek meg benneteket, ittenieket, mintha pogányok lettetek volna, érted? Voltál Bobbióban, ugye? Nos, azt a közülük való Szent Columban alapította. Úgyhogy ne bánd, ha újmódi latint agyaltak ki, hisz Európában a régit sem tudta akkor már senki. Nagy emberek voltak.”
Takács László (Ph 1987A) klasszika-filológus, tanszékvezető egyetemi docens (PPKE).
Minden érdeklődőt szeretettel hívunk és várunk!
---------------------------------------------------------------
Az írek és a középkori Európa megtérítése – péntek esti előadás Takács László klasszika-filológussal
A Britanniából származó püspök, aki Írországot térítette meg, és az ír, aki Európát. Előbbi Szent Patrik, utóbbi pedig Szent Columbanus volt. Róluk szólt előadásában egykori diákunk, Takács László (1987A). A Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezető docense, klasszika-filológus az írek és a középkori Európa megtérítéséről mesélt diákjainknak.
Rövid történelmi bevezetővel kezdte előadását Takács László. Mint kifejtette, az ókorban a kelta írek lakta atlanti-óceáni sziget soha nem került a Római Birodalom fennhatósága alá. Így – más kelták lakta területekkel ellentétben – hozzájuk a klasszikus világ civilizációját és a latin nyelvet nem pogány hódítók, hanem keresztény kereskedők, misszionáriusok vitték el. Ennek köszönhetően a kereszténység már a 3-4. században jelen volt. Az egyházszervezet azonban ekkor még nem épült ki.
Szent Patrik a feltételezések szerint 432-ben kezdte meg térítő munkáját. Életét Confessio című művéből és a Coroticus katonáihoz írt levélből ismerjük. Ezekből tudni, hogy valószínűleg romanizált kelta családból származott, a mai Wales területéről. 16 évesen ír kalózok elrabolták, és hat évig rabszolgaként élt Írország észak-nyugati részén, birkákat őrzött. A Confessióban azt írta, hogy ez idő alatt folyamatosan imádkozott, végül megszökött, és visszatért családjához.
Hazatérése után teológiát tanult, majd egy álmot látott. A jelenésben leveleket kapott, amelyben Írországba hívták téríteni. Ennek hatására visszatért, és a sziget északi részén megalakította püspöki székhelyét. Először a törzsfőket térítette meg, amely magával hozta az egész törzs megtérését is. Neki köszönhetően kiépült egy meglehetősen egyszerű egyházszervezet, amelynek alapját a monostorok és nem a püspökségek jelentették. Ahogy Takács László kifejtette, Szent Patrik után erőteljes monasztikus mozgalom indult, és az 5-7. század között több száz monostort alapítottak.
Azután, hogy a kereszténység gyökeret vert a szigeten, az írek Európában kezdtek térítő munkába. Ennek a legjelentősebb alakja az 543 környékén született Szent Columbanus volt. A szerzetes majd’ ötven évesen kért engedélyt apátjától, hogy térítő útra indulhasson. Tizenkét szerzetestársával Európába, a frank királyság területére zarándokolt. Ott egy pusztulófélben lévő, római erődöt ajándékozott nekik a király, hogy monostort építsenek. A mai Franciaország területén létrehozott Columbanus-féle kolostorok mind egykori római erődítmények helyén épültek – mesélte Takács László.
A szerzetes bár hamar az udvar politikai tanácsadója lett, de összetűzésbe került a királynéval és egyházi vezetőkkel, ezért 610-ben száműzték. Haza kellett volna utaznia, de fegyveres kísérőitől megszökött, hogy hivatását – a pogányok megtérítését – folytassa. Észak-Itáliába ment, ahol megalapította a bobbiói apátságot.
Szent Benedekhez hasonlóan, megírta saját Reguláját, az azonban – talán szigorúsága miatt – nem gyökerezett meg. Ahogy az elhangzott idézetből is kiderült, Szent Columbanus előszeretettel alkalmazta a botütést vezeklésként. Aki például figyelmetlenség miatt elmulasztott egy Ament az étkezésnél, hatot kapott, ha azonban munka előtt vagy után az imát hagyta ki, tizenkettőt mértek rá.
Az írek misszionárius tevékenysége Szent Columbanus halála után is folytatódott. Kijevben például a 11. században jártak és alapítottak monostort. Takács László kifejtette, hogy szinte elképzelhetetlen lett volna az írek nélkül a mai keresztény Európa kialakulása. Ők térítették meg ugyanis a népvándorlásokkal érkező pogány népeket. Végül előadását ezzel az Umberto Eco idézettel zárta A rózsa neve című műből: „Ne légy szigorú velük, a távoli Hibernia szerzeteseivel; meglehet nekik köszönhetjük, hogy ez az apátság áll, hogy még ma is beszélhetünk szent római birodalomról. És csak a hiberniai szerzetesek, monostoraikban csak ők írtak és olvastak, olvastak és írtak, és festették a miniatúráikat, s azután állatbőrből készült, kicsiny hajókra szálltak, idehajóztak, s úgy térítettek meg benneteket, ittenieket, mintha pogányok lettetek volna, érted? Voltál Bobbióban, ugye? Nos, azt a közülük való Szent Columban alapította. Úgyhogy ne bánd, ha újmódi latint agyaltak ki, hisz Európában a régit sem tudta akkor már senki. Nagy emberek voltak.”