Ballagás 2009.

Iskolánk egyik kiemelkedő eseménye, a végzős diákok ballagása 2009. május 3-án 12.30-kor volt. A 11.-esek nevében Dávid János (11.A), a ballagók nevében Varga Benedek (12.B) mondott beszédet. Idén a 12.A-ban 28-an, a 12.B-ben 30-an végeznek.

Dávid János (11.A) beszéde:

Kedves Ünneplők és Ünnepeltek!
Igen, a mai nap mindnyájunknak ünnep.
Ünnep a diákoknak, mert végzős barátaik a saját útjukra lépnek; ünnep a tanároknak, mert sokéves munkájuk eredményét látják bennetek; a szülőknek is ünnep, mert fiuk befejezte gimnáziumi tanulmányait; a ballagóknak pedig ünnep, hiszen mindenki őket ünnepli.

Szokás ilyenkor azt mondani, hogy beléptek a nagybetűs életbe. Csakhogy ez nem igaz – már rég részesei vagytok ennek.Amikor szüleitek a pannonhalmi dombokra bíztak benneteket, még nem tudhattátok, hogy sorsotok így, vagy úgy, de összefonódik majd ezzel a hellyel. Ez a kötelék számotokra, kedves Ballagók, a legszorosabb.

A középiskolás évek alatt, – melyek kétségtelenül a legmeghatározóbb évek egy ember életében – belétek ivódott Pannonhalma légköre, lelkisége és szokásvilága.
Pannonhalma a részetekké vált! De vajon mi az, amit magatokkal visztek, mi az, ami megmarad bennetek – mi az a Pannonhalma?
Egy iskola szerves része a diákság. Pontosabban fogalmazva: nélkülözhetetlen része, hiszen ha nincs diák, nincs az intézménynek célja sem, s mint tudjuk, cél nélkül pedig a lét maga válik feleslegessé. Mi pezsdítjük fel az itteni életet, a fiatalság ereje költözik be e falak közé megannyi alkalommal, mikor átlépjük iskolánk küszöbét és belakjuk ezt az istenadta csodálatos teret.
Miattunk van munkája megannyi embernek (tanárnak, nevelőnek, portásnak és felügyelőnek, értünk történnek az ünnepek, mi szerzünk iskolánknak elismerést, dicsőséget – meg évenkénti munkát azzal, hogy újabb két tablót kell kihelyezni a falakra. Mi magunk vagyunk az iskola, sőt, a gimnáziumi folyosókon sétálva beláthatjuk: mi vagyunk iskolánk építőkövei is.
Előttetek megannyian voltak már itt ugyanebben a helyzetben, és a mosolygós, délceg férfiak tábora idén is újabb arcokkal bővül.

Két osztály, szegfű a kézben, indulásra vár, hogy tagjaik később külön-külön, a saját útjaikat járva, saját célt találjanak. Úgy, mint eddig is kerestétek a célokat: hányas dogát kell írnom, hogy még erős négyes maradjak, hány gólt kell lőnünk, hogy ne essünk ki a Flórison, milyen gyorsan fussak, hogy pont meglegyen a Cooper?
S mindezek az apró célok, az elmúlt négy vagy hat év hétköznapjainak építőkövei, most állnak össze egyetlen tanulsággá: sikerült. Jó cél volt, és ha a cél jó, az soha nem haladhatja meg képességeinket, akkor szívós munkával és sok szorgalommal elérhetjük azt.
Nem szabad hagynotok, hogy jó ötleteitek, céljaitok léhaság miatt pusztán múló képzetekké váljanak. Mint az ószövetségi történetben Józsefnek, Nektek is állhatatosan kell kitartanotok munkátok, hitetek, családotok mellett, hogy teljes életet élhessetek.
Pannonhalma.   Mi – itt – vagyunk – eltemetve. Eltemetve lenni valahol annyit jelent, hogy biztos helyet találtunk magunknak, egy olyan helyet, amely bizalmasan befogad.” Lehet, hogy erős ez a kép, de meggyőződésem, hogy mindent kifejez.
Nem azt kérem, hogy térjetek vissza legalább egyszer hozzánk, hiszen tudom, hogy vissza fogtok térni. Nem egyszer és nem kétszer. Ez is a hely varázslata.
Ahogy egy édesanya mondja mindenegyes alkalommal, amikor meglátogatja itt fiát: milyen jó neked, hogy ide jársz! Minden nap láthatod a csodálatos tájat, ahogy a falvak belesimulnak a domboldalba; hallgathatod a madarakat és érezheted ezt a friss levegőt… Ezek a dolgok ennyi idő után nekem már fel se tűnnek és szerintem nem egyedül vagyok ezzel így. De vannak olyan alkalmak, amikor kimenő közben a várkörön sétálva megállok és eltekintek Ravazd felé. Csak megállok és érzem: jó helyen vagyok.
Jó helyen vagyunk, jó helyen voltatok. És mindez örökké megmarad Nektek: Szent Márton, Mikulás, Advent, Farsang, a bajnokság, a Flóris, a séták, a dombok az atyák, a tanárok, az órák, az osztálytársakkal együtt eltöltött esték… ezek mind-mind a Tiétek! Senki sem veszi el Tőletek!
Mi pedig köszönjük nektek ezeket az éveket! Az utolsót főleg, a rangidőshöz méltó példát.  Pannonhalma Belőletek épült tovább. Ha valaki azt hiszi, eltűntök belőle, téved. Nem fogtok.
És hogy mi, maradók mit tehetünk? Próbáljuk tovább rakni a megkezdett falakat, amiket hátrahagytatok nekünk, hogy mi is méltón lehessünk az iskola „öregjei”. Mert tetteink mutatják életünk értékét! Megfosztani a világot azoktól a dolgoktól, amit tehetnénk érte, önzőség. Társainkat megfosztani segítségünktől hiúság. Másoktól a segítséget a közös cél érdekében nem elfogadni: önfejűség és balgaság.
Így vagyunk mindebben társai egymásnak, hogy a cél egyre közelebb kerüljön: hogy jobbá és szebbé alakítsuk ezt a már nagynak nem mondható világot. S ha ez sikerült, akkor bátran állhatunk a folyosón a büszke arcok tábora elé: Megcsináltuk!

A Ti tablótok már ott van a falon, és mi büszkék vagyunk Rátok!

 

Varga Benedek (12.B) beszéde:

Kedves tanáraink, diáktársaink! Kedves szüleink!

Azt gondolom, hogy mikor idejöttünk – ki saját elhatározásából, ki szülei biztatására – alighanem azzal a céllal érkeztünk Pannonhalmára, hogy átalakuljunk ebben a csodák palotájában, amit Bencés Gimnáziumnak hívnak. Itt akartuk megtalálni az örök barátságot, a biztonságot adó közösséget, egységet és szép eszméket. ,,Itt majd belőlünk fogják varázsolni a jövő elitjét”- gondoltuk. ,,Megtanulunk néhány varázsigét és mindenkiből vezető értelmiségi válik majd egyik pillanatról a másikra, hiszen már az általános iskolában is mi voltunk a legjobbak.

Aztán kiderült, hogy Pannonhalmán nincsenek varázsigék. Soha nem is voltak. Az iskola adta lehetőségek polcáról mindenki szabadon válogat, de a szolgáltató nem mindig alakítja a kínálatot a vevők igényei szerint. A túlzott várakozások után csalódások következtek. Az iskola nehéz vagy túl könnyű, a tanulásnál kudarcok érnek vagy kevés a kihívás. Nincs rögtön barátod, nem azokkal vagy egy szobában, akiket jó fejnek tartasz. Minden végtelenül tompa és szürke lett.

A csoportból nehezen lesz közösség, ha lesz. Sok idő a közösséggé válás, és ez sokak számára egyedülléttel jár. A szürkeségben kezdtünk kibírhatatlanná válni egymás számára, elkezdtük üldözni egymást, csak hogy történjen valami. Aztán megsejtettük: ilyenek vagyunk: gyorsak- lassúak, erősek- gyengék, önérvényesítők és gyámoltalanok, lazák és érzékenyek. Te vagy, én vagyok, mi vagyunk, véletlenül összekerült gyerekek és egy ezer éves monostor másfélezer éves tradíciói. Ezzel kellett kezdenünk valamit.  

Sok mindent kaptunk itt. Elsősorban lehetőséget önmagunk alakítására. Egyik tanárunk azt szokta mondani, hogy Pannonhalmán csak formálódni és deformálódni lehet. Két külön minőségben tölthetjük el a 4-6 évet.

Lehet unalomban és tompaságban itt élni. Lehet utálni az osztálytársaidat. Lehet elutasítani mindent, amit adnak, és elzárkózni attól, hogy érvényes kérdéseket tegyél fel magadról. Lehet mindenkivel harcolni, vezért játszani, lehet uszítani. Lehet szenvedni az ittléttől.

De lehetett élvezni is az itt töltött időt. Amikor kicsit próbáltunk alakítani magunkon, megtanultuk elviselni saját magunkat és egymást. Ráébredtünk arra, hogy hol vannak a határaink, és ekkor furcsa módon kinyílt a világ. Észrevettük, hogy örülünk, amikor órán megértünk valamit.  Örülünk egy jó beszélgetésnek, örülünk, hogy megértjük - egymást.

Azt hiszem a 4 - 6 év alatt mindannyian a valóság sok arcával találkoztunk. Találkoztunk a saját valóságunkkal és a másik valóságával. Megismertük képességeinket és korlátainkat. Tudjuk, hogy miben vagyunk jók és miben gyengék.

De talán a legfontosabb mégis az, hogy lettek igazi kapcsolataink. Kapcsolataink egymással és Pannonhalmával. Pannonhalmán nem a helyet értem, az épületet, hanem azokat, akik körülvettek bennünket: a tanárokat és a bencés közösséget. Azt a hihetetlen szellemi gazdagságot, kalandot, amit nekünk felkínáltak. Nem azt mondták: vedd el, mert ettől leszel elit, hanem csak annyit, hogy érdemes lenne elolvasnod, elmenned az előadásra, moziba, mert most megismerhetsz valami újat. Csak mirajtunk múlt, hogy elfogadjuk, vagy elutasítjuk a lehetőséget. 4 – 6 év alatt hétről- hétre döntöttünk: kinyitunk-e egy új ablakot a világra vagy sem. Szabadok voltunk.

Egy csendesórán Mátyás atya azt mondta nekünk:,,Higgyétek el, hogy nincs érdekesebb, izgalmasabb, mint a valóság és a másik ember. Csak a valósággal érdemes foglalkozni!” Azt itt eltöltött évek alatt megtudtuk, hogy a valóság riasztó, kaotikus, de sokféleségében mérhetetlenül gazdag. És ebben a sokféleségben meg tudjuk találni saját szabadságunkat.

Kedves diáktársaink! Búcsúzóul azt szeretném kívánni nektek, hogy tudjátok örömötöket lelni abban, ha megismertek valami újat, és hogy legyenek igazi kapcsolataitok!

A bencés közösségnek köszönjük, hogy vendégeik lehettünk a monostorban az elmúlt évek alatt. Köszönjük tanárainknak, hogy végig segítettek minket és olyankor is fordulhattunk hozzájuk, amikor ez szabadidejükbe került. És legfőképp köszönetet szeretnénk mondani prefektusainknak, akik utat mutattak nekünk, és problémáinkkal bármikor fordulhattunk hozzájuk. És köszönjük szüleinknek, hogy végig mellettünk álltak, és elég bátrak voltak ahhoz, hogy elengedjenek.

Köszönjük! 

 

Hardi Titusz igazgató beszéde:

Kedves Vendégeink! Kedves Szülők, Kollégák, diákok! Kedves Ballagók!

Az elmúlt héten, ahogy közeledett ballagásotok napja, egyre többször jutott az eszembe Tamási Áron mondata: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.”
Ma, amikor távoztok, ezzel a mondattal búcsúzom tőletek: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.” 
Pannonhalma az elmúlt években felkínálta nektek a lehetőséget, hogy otthon legyetek benne. Bár adminisztrációs okokból az iskola nevében a kollégium szót használjuk, mindig is diákotthonként tekintettünk és tekintünk rá. Otthonra, ahol jó elidőzni. Otthonra, ahol lehet élni. Otthonra, ahol rendezzük közös dolgainkat. Otthonra, ahonnan holnap hiányozni fogtok. Hiányozni fogtok a tantermekből, a foci pályáról, az előadásokról. De tudjuk, hogy most eljött az ideje annak, hogy elbocsássunk titeket.

A mi otthonunknak, ahová meghívást nyertetek, világosan ki vannak tűzve a határai.

A benne lakók érdekében. Mert a növekedéshez ismernünk kell határainkat, és ha szükséges, meg kell tudnunk védeni azokat.

Tudták ezt az előttünk járók, amikor Pannonhalmának erős falakat építettek. Ide menekült a környék lakossága a tatárjárás idején, hogy védelmet kapjon, menedékre leljen. Ekkor kapta a hely a vár nevet. A szépen faragott kövekbe azonban nyílásokat vájtak az építők, így születtek az ablakok. Az ablak látszólag gyengíti a falat, mégis elengedhetetlenül szükséges az élethez, mert azon keresztül kapjuk a fényt és azon keresztül tudunk kitekinteni Isten teremtett, szép világára. Amint nincs élet fény nélkül, úgy van szükségünk nekünk életünk során a világ világosságára, Krisztusra.

Most, amikor elhagyod Pannonhalmát, azt kívánom számodra, hogy bárhova is kerülj a földkerekén, tudjál otthont teremteni magad és családod, tágabb értelemben környezeted számára. És amikor otthont fogsz építeni magad számára, gondolj vissza Alma Materedre. Legyen vonatkozási pont számodra. Ne nosztalgiával gondolj vissza rá, ne siránkozz az elmulasztott lehetőségek felett, ne kárhoztasd tökéletlenségei miatt, ne sirasd az elmúlt diákéveket. Inkább vidd magaddal a példát! Mert amint egyszerre adott neked Pannonhalma védelmet nyújtó, erős falakat és a messzeséget megmutató, a szépet feltáró ablakot, úgy építsd a saját otthonodat is! Mert fel kell építened az otthonodat!

Legyenek világosak a te otthonod határai – és az Úr megáldja a te határaidat, szól az ószövetségi ígéret. Legyenek biztonságot nyújtó falaid, hogy viharok idején tudjál hová visszahúzódni. Legyenek szép, tágas, nagy ablakaid. Fogadd be a fényt, a világ világosságát, Jézus Krisztust a te otthonodba, mert az élet teljességét tőle kapod. Tudd azt is, hogy mikor kell becsuknod az ablakodat. Gonosz szeleket, szemetet hordó fergeteget zárj ki az otthonodból! De legyen szemed rá, hogy amint lehet, nyisd ki tágasra ablakaidat és kapuidat, hogy rácsodálkozhass a világ gazdagságára, hogy befogadhasd úton lévő társaidat.

Most pedig indulj, mert menned kell! Menj, fedezd fel a világot és keresd meg azt a helyet, ahol otthont tudsz teremteni.

Mert azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.

Kovács Adorján (8.) fotógalériája a ballagásról.

CsatolmányMéret
Microsoft Office document icon Dávid János XI. A. ballagási beszéde33 KB
Microsoft Office document icon Varga Benedek XII. B. ballagási beszéde64 KB
Microsoft Office document icon Hardi Titusz igazgató ballagási beszéde29.5 KB

Súly

-20