Street art alkotások bencés falakon

Street art alkotás

Street art művészekkel erősít a gimnázium. Vezetésükkel több mint egy tucat munkatárs ragadott festéket és ecsetet június 23-án, hogy saját alkotásaikkal csinosítsák ki az ebédlőt falát. A közös alkotásba ősszel a diákok is bekapcsolódnak.

Régi vágya volt a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumnak, hogy az ebédlőt igazi közösségi térré varázsolják. Ezért hívták életre a most indult, alacsony költségvetésű művészeti projektet is. Az első ütemben, a dolgozók lemezekre festették meg saját műveiket, ezeket szétvagdosták, hogy vegyítve a darabokat egy új és izgalmas alkotás szülessen.

A munkálatokba a tanárok mellett a prefektusokat a higiéniai, egészségügyi, mentálhigiénés és technikai munkatársakat is bevonták. Ezzel is erősítve, hogy gimnáziumunk igazi családként működik, ahol a diákok otthonra találhatnak. Intézményünk azt vallja, hogy a fiúk mindennapi neveléséből nem csak az oktatók veszik ki a részüket, hanem minden gimnáziumi dolgozó ugyanúgy hat személyiségük fejlődésére.

A közös alkotást a street art két klasszikusa irányította. Kovács „Budha” Tomi, aki fotói és utcarajzai mellett az underground művészet szinte minden ágába belekóstolt már, illetve Vörös Krisztián „Piros”. A grafikus műveinek egy részében a zöldségek állnak a középpontban, amelyeket szinte játszi könnyedséggel fest meg percek alatt.