A 10.A művészeti kurzusa

Művkurz

Kitartás, alázat és kemény munka. Ezekről tanulhattak és tettek tanúbizonyságot a 10.A diákjai. A fiúk szakmai mentorok útmutatása és irányítása mellett önálló alkotásokat hoztak létre, amelyeket a kurzus zárásaként 2022. november 19-én, szombaton be is mutattak.

A több mint húsz éves múltra visszatekintő művészeti hetet minden tanévben két alkalommal szervezzük meg. Ilyenkor ősszel a 10. évfolyam egyik osztályának, művkurz 1majd a második félév elején a másiknak. November közepén ezúttal a 10. A merülhetett el a színház, a film és a fotóművészet világában.

Fodor Fanni és Török Tímea drámainstruktorok vezették a színházi szekciót. A fiúk egy hét alatt egy teljes színházi darabot raktak össze. Örkény István Pisti a vérzivatarban című drámájának variációját vitték színre.művkurz 2 Ők maguk voltak a rendezők, a szereplők és az eredeti történetet is maguk formálták át. Az előadáson is látszott, hogy nem a „megúszásra” játszottak a fiúk, hanem valódi munkát tettek bele és értéket alkottak.

Ugyanez az alázat volt tetten érhető azokon a fényképeken is, amelyet a fotós szekció készített a művészeti héten, és kivetítőn tártak a nézők elé a Díszteremben. Ahogy mentoraik – Ujvári Sándor fotóriporter és Virágvölgyi István képszerkesztő, a Capa-nagydíj titkára – elmondták, a változás témáját igyekeztek körbejárni. Az objektíveken keresztül azt szerették volna megmutatni, amit Susan Sontag amerikai író, filmrendező így írt le: „Fényképezni annyi, mint részesévé válni valaki (vagy valami) halandóságának, sebezhetőségének, változékonyságának. Minden fénykép – éppen, mert kihasítja és megdermeszti a pillanatot – az idő mindent fölemésztő kérlelhetetlenségéről tanúskodik.”

művkurz 3Kőrösi Máté rendező és Halla Bálint mentorálták a filmes csoportot. Egy kis elméleti alapozás után a diákok belekóstolhattak a forgatókönyvírásba, a rendezésbe, a hangmérnökök munkájába és a vágásba is. Öt rövidfilm ötletét dolgoztak ki, amelyek közül végül a mentorok választása alapján kettőt valósítottak meg: egy horrorfilmet és egy emberi drámát bemutató mozit készítettek el, amelyeket a zárónapon levetítettek. Kőrösi Máté is kiemelte, hogy a csapat egész héten alázattal és óriási energiával állt a munkához, reggeltől estig fáradhatatlanul dolgoztak a diákok.

A művészeti hét több mint két évtizeddel ezelőtt abból az elgondolásból született meg, hogy pannonhalmi bencés diákok megtapasztalják az alkotás örömét, miközben tanulnak az együttműködésről, a csapatmunkáról, saját magukról és az önkifejezés művészi eszközeiről.