Advent harmadik vasárnapján Fazekas Z. Márton, a csornai Premontrei Apátság apátja osztotta meg gondolatait a Szent Márton-bazilikában. Az atya a Pannonhalmi Bencés Gimnázium diákjaihoz külön is szólt. „…Vigyétek haza családjaitok számára a »Mons Sacer« - ről az Istent” – kérte a fiúkat.

A bencés közösség, köztük gimnáziumunk diákjai és tanárai advent harmadik vasárnapján is közösen gyújtottak gyertyát a Szent Márton-bazilikában. Ahogy a liturgián Márton apát fogalmazott, az állítás, hogy advent egy várakozás, fordítva is igaz. „Minden várakozás egy advent” – mondta.

Majd egy sajátos várakozást osztott meg a hallgatósággal. Arról az időszakról beszélt, amikor édesanyja Istenhez költözött. „Bár nem karácsony, hanem húsvét táján, de mégis igazi Advent volt a maga legteljesebb teológiai és emberi értelmében. Megvolt benne mindaz, ami szükséges a karácsony előtti várakozás lényegéhez: egy édesanya, egy család, bizonytalanság, fájdalom, elhagyatottság; és volt benne szeretet”. Mint mondta, ez utóbbiból volt a legtöbb, ahogy karácsonykor is lenni szokott.

Eddigi élete legkülönlegesebb várakozásának nevezte, hogy ott volt édesanyja mellett, odaadta az időt, a szavakat, a simogatást, a türelmet – és ahogy mondta – ha tehette volna: mindent. „…És eljött a félve várt pillanat: a találkozás az Istennel!... megérkezett – és ketten távoztak…  És megnyugvás következett. A találkozás megnyugvása. A Várakozás Beteljesedett – igen, csupa nagybetűvel!”

Diákjainkhoz fordulva kifejtette, hogy a várakozásaink van, hogy beteljesednek, de olyan is, hogy nem, vagy másként. Mint mondta a családokban legtöbbször nem tudnak olyan lelkületben adventet tartani, mint, ami Pannonhalmán a fiúknak megadatik. Ezért arra kérte őket, hogy amikor hazaindulnak az ünnepekre a bőröndökbe „csomagolják be” Istent is. „Vigyétek őt haza a szívetekben, a ti családotok számára, innen, a Szent Hegyről.”