Városnézés Dél-Olaszországban, majd északon magashegyi túrázás a Dolomitokban. Bár az elmúlt tanévben szinte az összes iskolai programot le kellett fújni, mindkét végzős osztályunk eljuthatott az utolsó éves kirándulásokra, igaz, már az érettségi után. A 12. B osztály diákjai mondhatni szó szerint a fellegekben jártak, 2675 méteres magasságba is eljutottak.

Szombaton elballagtak, vasárnap hajnalban pedig már egy buszon zötykölődtek a 12. B-sek – akkor már mint öregdiákok – és öt tanáruk. Osztályfőnökük, Németh Tamás és két prefektusok – Márk atya és Pogány Péter – mellett Major Ivett (aki angolra és spanyolra tanította a fiúkat) és Bánk testvér is elkísérte őket. Alig három hetük volt a nyolc napos utazás megtervezésére – meséli Tamás. „A járvány miatt május utolsó napjáig kivártunk. Akkor döntöttük el, hogy a több lehetséges úticél közül Olaszországot vesszük célba. Csak a buszunk volt meg, semmi más, és mindössze 20 napunk az indulásig.”

Rohamtempóban álltak neki a szervezésnek. A járvány miatt ráadásul jóval több elintéznivaló is akadt. Tamás össze is számolta, kétszázas lista jött össze a feladatokból, amit tanártársaival felosztottak egymás között. „Abban a három hétben szerintem kétszáz volt a vérnyomásom” – mondja nevetve az osztályfőnök. Ráadásul három nappal az indulás előtt derült ki, hogy az arezzói rendőrség a covid miatt nem engedélyezi, hogy egy éjszakát a már lefoglalt szálláson töltsenek a településen. A vendégház tulajdonosának segítségével végül a szomszédos faluban, egy négycsillagos szállodában aludtak, amelynek árát negyedére alkudták le. „Ott voltunk Toszkána kellős közepén egy jakuzzival és mindennel felszerelt, gyönyörű szállodában, és a hatalmas parkolóban egyetlen busz állt. A miénk” – meséli az elképesztő élményt Tamás.

A kint töltött nyolc napba próbáltak minél több élményt belesűríteni. Jártak Orvietóban, megnézték a királyi palotát Casertában, megmászták a Vezúvot, meglátogatták az ókori görög város, Paestum romjait, sétáltak a tivoli Villa d’Este kertjében, és hajókáztak az Amalfi-parton, ami az egyik legemlékezetesebb kaland volt Tamás szerint. „Erre a részre csak külön engedéllyel lehetett behajtani. Ráadásul olyan nagy buszokkal nem is, mint a miénk. A hatalmas, meredek sziklák tetején hihetetlen szűk út kanyargott. A városok ezekre a meredélyekre épültek. Fantasztikus látvány volt a tenger felől.” Neki mégis legjobban Herculaneum tetszett. Az egykori Római Birodalom ókori városa Pompeivel együtt pusztult el, amikor a Vezúv Kr.u. 79-ben kitört. „Lenyűgöző élmény volt. A mai város közepén hatalmas lyuk tátong, aminek az alján ott van ez az ókori város szinte teljesen tökéletes állapotban, még a fa tolóajtók is megmaradtak. Elképesztő volt, mintha csak egy pár éve elhagyott városban jártunk volna” – meséli lelkesen.

A német-magyar EB meccs estéje is emlékezetesre sikerült. Nápoly belvárosában próbáltak levadászni egy helyet, ahol van előfizetéses sportcsatorna, amely a mérkőzést adta. Végül egy pizzériában telepedtek le, ahol fogadkoztak nekik, hogy valahogy behozzák az adást. Közben néhányan tovább kutattak, majd egyszer csak jött a hír, hogy egy-nullára vezetnek a mieink. „Óriási üdvrivalgás tört ki. Senki nem értette, mi történik, minek örülünk ennyire. A televízióban ugyanis a spanyol-francia ment, ott pedig még egyetlen gól sem született. Eközben az egyik fiú talált egy pincét, ahol fogni lehetett a meccset, így az egész csapat felkerekedett, és átrohantunk oda.”  Mint mondja, nagyon jó érzés volt Nápoly belvárosában szurkolni, a fiúk remek hangulatot varázsoltak.

Alighogy véget ért ez a kirándulás, már indultak is a Dolomitokba, igaz, kissé megfogyatkozva. Az első utazáson a tanárokkal együtt harmincöten voltak, a magashegyi túrának tizenegyen vágtak neki. „Azért ekkor már jócskán benne jártunk a nyárban, többeknek programja volt erre az időpontra. Miután azonban a 11. osztályban is elmaradt a járvány miatt a magashegyi túrázás, pedig minden évben vittem a fiúkat, utoljára még el akartam menni velük” – fejti ki.  Miután útközben bejárták az Európa legnagyobb barlangi kanyonját rejtő, páratlan škocjani barlangot, Cortina ’d Ampezzóban verték fel a sátrukat 1190 méteren, 3000 méteres csúcsokkal körbevéve. Megérkezve azt látták, hogy csak másnap lesz jó idő, a többi napra esőt és viharokat ígértek. Olyankor pedig nem szabad elindulni – magyarázza. Így az – akkor még úgy tűnt – egyetlen túrázási lehetőségüket igazán különlegesre tervezték. „Az egész Dolomitok jelképének számító Drei Zinnen alá mentünk el. Tökéletes túrát csináltunk szerintem. A járvány kezdete óta nem voltam ilyen elégedett, mint annak a napnak a végén” – mondja. Végül pedig szinte egész végig jó idejük volt, legalábbis mindegyik nap tudtak túrázni. Az egyik este azonban kemény vihar csapott le rájuk. „Nagyon emlékezetes a villámlás a Dolomitokban. Cortina ’d Ampezzo egy völgyben fekszik, ha becsap valahova a villám, az összes hegy visszhangozza. Mintha gépfegyverek ropogtak volna” – emlékszik vissza.

Az eddigi közös túráik során most jutottak a legmagasabbra, 2675 méterig meneteltek, ahol igazán különleges látványban volt részük. A csúcs egyik oldala ugyanis egy majdnem teljesen függőleges, egy kilométer mély szakadék. A fiúk a sziklára hasalva mertek csak lenézni. De belefért ebbe a néhány napba egy emlékezetes, esős szurdoktúra és egy másik, némi sziklamászással járó csúcshódítás is.

„Mindkét kirándulás nagyon sokat adott érzelmileg” – mondja Tamás. „Fantasztikus volt a négy év alatt kiformálódott osztállyal lenni, élvezni összesen 13 napig, hogy mennyire felnőttek a fiúk, jókat beszélgetni velük. Azt gondolom, mindenkinek fontos volt, hogy méltó módon tudjuk lezárni a közös négy évünket, nagyon örültünk, hogy végül a járvány ellenére megvalósulhattak ezek a kirándulások” – zárja az élménybeszámolót.