Felvételi eljárás eredményei - 2012

Az idei felvételi eljárás eredményei ide kattintva elérhetőek. Titusz igazgató úr levelét, valamint további információkat az alábbiakban olvashatnak. Leendő diákjainknak szívből gratulálunk!

Kedves Szülők, kedves Fiúk!

Az elmúlt évekkel összehasonlítva a szokásosnál is jóval többen jelentkeztek iskolánkba. Számos figyelemre méltó tanulmányi eredménnyel rendelkező diákot nem tudtunk felvenni helyhiány miatt. És amikor most ezt a szót használom: helyhiány, akkor ezt szó szoros értelemben írom, ágyra kiszámoltuk, hány diákot tudunk felvenni a jövőre induló osztályokba. Komolyan elgondolkodtunk azon is, hogy még egy párhuzamos osztályt indítsunk, de sajnos a diákotthonban nem tudtunk volna helyet szorítani még egy osztálynyi fiúnak. Ezért megértést kérek minden fel nem vett diáktól és szüleiktől.
Egyben kérem az előjegyzésbe vett fiúk szüleit, hogy a
gimnazium@osb.hu címre egy rövid levélben jelezzék, hogy gyermekük élni akar a felvétel lehetőségével, és szeptembertől a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban kívánja folytatni tanulmányait.

 

Hardi Titusz igazgató

 
Az eredményeket a fevételizett diák OM-azonosítójának megadásával tekinthetik meg.  Azokat vettük előjegyzésbe, akik sikeresen megfeleltek. (Várjuk őket a következő tanévben, amelyről a hivatalos felvételi értesítést később küldjük.) Akik várakozó listán vannak, az esetlegesen megüresedő helyekre számíthatnak. Akik nem nyertek felvételt, a gimnazium@osb.hu címre írva tehetik fel további kérdéseiket. (Telefonon nem áll módunkban tájékoztatást adni.)