NYÍLT NAP

Iskolánk tavasszal is tart egy ismerkedő nyílt napot az érdeklődő szülők és diákok részére, amelyre szeretettel  hívunk és várunk mindenkit, hogy betekintést nyerjenek iskolánk mindannapjaiba. Időpont: 2010. május 15. szombat 10 óra.

A program első felében Hardi Titusz atya, az iskola igazgatója tart egy rövid előadást az iskola jelenéről, a négy- és hat évfolyamos képzésről és a felvétel rendjéről, majd a 4-5. órában óralátogatásra kerül sor. A látogatható órák rendjéről a helyszínen kapnak tájékoztatást. Ezt követően néhány diákunk vezetésével az érdeklődők bejárhatják az épületet (kollégiumi szobák, tantermek, diákkápolna, számítógépterem, tornaterem).

A Nyílt napra előzetes bejelentkezés nem szükséges!

Nagy szeretettel várunk minden érdeklődőt, leendő diákjainkat és szüleiket!

Intézményünk személygépkocsival és tömegközelkedési eszközökkel történő megközelíthetőségéről és a parkolásról itt tájékozódhatnak.