Péter megírta, Misi elszavalta, a zsűri pedig a legjobbnak ítélte. A Pannonhalmi Bencés Gimnázium  2022/23-as tanéve is bővelkedett szép versenyeredményekben. Bősze Péter és Fazekas Mihály 10.A osztályos tanulóink első helyezést értek el a II. Országos Versíró-versmondó versenyen, Pomázon. Míg mások dúdolgatnak magukban, ők verselnek, bárhol és bármikor.

Misi már „régi motoros” a szavalás terén. Színjátszóként kezdte, és már az általános iskolában is indult versmondó versenyeken. Péter azonban még csak most bontogatja szárnyait a versírás terén. Egy éve kezdett alkotni, azóta azonban folyamatosan dolgozik valamin. Igaz az utóbbi időben inkább olyan költeményei születtek, amelyeket – azt mondja – soha nem mutat meg senkinek, csak magának írta. Nem úgy, mint a pomázi versenyen győztes verset:

Festő a robotika karon

A kápolna reggeli nyirkos térdelője. 
Labor, előadás és vizsga kompozíciója.
Formákban gazdag érdes tetője,
A rosszul felhelyezett szigetelésen beszűrődő ormótlan hideg eredője.
Firtatja.

Kizökkentik a kvantummechanikai kérdések.
Feladatok, tétek, mérések.
Meg kell oldanod!
Kell? Van neki másik út?

Kipillant az ablakon, elégikus enyhén másnapos hangulatban.
A nyolcadik kerület kegyetlen valósága egyből arcon csapja.
Azt kérdezi: Itt mindenki ilyen tanulatlan?
Vagy csak én vagyok más?

Más. Hiszen nem a robotika iránti szeretete hozta ide, nem az élteti.
Nem mer beleállni, nem meri megmondani. Bárki kérheti.

Én festő vagyok egy robotika karon.
Céltalan és monoton életemet, csak azzal koronázom,
Ha otthon a kötelességeim után pár vonalon elmélázom.
Akár alkot,
Akár figyel, vagy csodál.
Ő nem lesz barom.
Csak egy festő a robotika karon.

Nem egy szokványos vers egy fiataltól, igaz? Ez pedig Péter tudatos döntésének eredménye. „A kamaszok versei általában arról szólnak, hogy vagy nagyon szomorúak, vagy nagyon szerelmesek. Én nem akartam olyanokról írni, amit mindenki más is papírra vet.”  De nem csak Pétert fűzi sajátos viszony a versekhez. Misi előadása is egyedi. „Megvan a saját látásmódom, és szeretem aszerint átformálni a verseket, ahogy nekem személyesen mondanak valamit. Így elég egyedi, ahogy szavalok.” Ez persze kockázatos is tud lenni, egyszer egy versenyen egy kortárs írónő művét teljesen félreértelmezte, amit nem vettek túl jó néven – meséli nevetve. Peti versével azonban nem voltak ilyen gondok, és bár néha egymás agyára tudnak menni, a közös munka mindkettőjük szerint nagyon jó volt.

A versenyről Péter édesapja hallott a rádióban és elküldte fiának. Ő pedig kíváncsiságból jelentkezett rá. „Érdekelt, hogy a korombeliek miről és hogyan írnak. Nem a helyezésért mentem a versenyre, csak egy viszonyítási alapot szerettem volna, hogy mégis hol helyezzem el magam a versírók között” – meséli. Misivel mióta Pannonhalmára járnak barátok, és tudta, hogy nagyon jól szaval, ezért őt kérte meg, hogy adja elő költeményét a zsűri előtt. Ők voltak egyébként az egyetlen páros a mezőnyben, mindenki más a saját versét szavalta.

„Rettentően izgultam, jobban, mint Misi, szerintem” – mondja Péter. „Rettentően büszke voltam rá.” Misi pedig teljes eufóriában volt. „Akkor a legjobb verset mondani, amikor van hallgatóság.” Sokszor ugyanis nincs is közönsége, mert úgy van a szavalással, mint más a zuhany alatti énekléssel. „Ha elkezdek olvasgatni egy kötetet, az már olyan, mintha verset mondanék, mert magamnak előadom és ugyanúgy átélem.” De nem csak Misi, Péter is bárhol képes verselni. Sokszor azon kapja magát, hogy a stúdium alatt is magában beszél.

Mint mondják, az út, amin most járnak, nagyban köszönhető Pannonhalmának. Misi szerint lehet, hogy már nem is szavalna, ha nem idejön. Peti pedig úgy látja, hogy itt lehetőséget kapott írói vénája kiteljesítéséhez. A stílusgyakorlat szakkörön Komálovics Zoltán és Dobszay Balázs tanár urak segítik őket. A foglalkozáson túl az évben több alkalommal érkeznek írók, költők gimnáziumunkba, akik előadásokat tartanak, és beszélgetnek a diákokkal.

Dobszay Balázs és az osztályfőnök Domokos Zsolt is rendkívül büszke a fiúkra. Nem csak az első helyezés miatt, hanem mert saját maguk találták a versenyt, utánajártak, és önállóan vettek részt rajta. Peti mindkettőjüknek mutatott már meg verseiből. „Nagyon megtisztelő, hogy így feltárulkozik előttem” – mondja Zsolt. Mindketten a bizalom jelének veszik ezt. Balázs pedig minden egyes alkalommal megérintődik, ha egy tanítványa kikéri a véleményét. „Ez egy nehéz pillanat, amikor megmutatod másnak a verseid, mert kiteszed magad annak, hogy vajon mit fog szólni, mit gondol majd rólad és írásodról.” Éppen ezért a szakkörön kialakult kultúrája van a kritikának, hogy azzal ne a másik lelkébe gázoljanak, hanem ösztönözzék egymást a még jobb teljesítményre – meséli Balázs.

Misit mindketten – Vavrovics Máté tanár úr szavaival élve – őstehetségnek tartják a szavalás terén. Irodalomórán éppen ezért gyakran őt kéri meg Dobszay Balázs versolvasásra, mert nagyszerűen át tudja adni társainak, miről is szól az adott költemény.

Mint mondják, tanárként az a legfontosabb feladatuk, hogy minden diáknak segítsenek megtalálni és kibontakoztatni tehetségét. Zsolt szerint neki ehhez azt a szabadságot kell biztosítania tanítványainak, amellyel támogatja, hogy az ezeréves falak között minél jobban kiaknázhassák képességeiket, adottságaikat. Balázs szerint pedig az is nagyon fontos, hogy elérhetők legyenek a diákoknak. „Soha nem tudhatjuk, mikor van szükség egy jó szóra, egy kis bíztatásra, ösztönzésre” – zárja szavait.